Hatlábú

"Kutyás lettem. Hatlábú. Nem akartam az lenni. Eszem ágában se volt. Tudtam, hogy aki kutyát tart, az kutyás lesz. Elkutyásodik. Kutyásokkal ismerkedik, kutyákról beszél, sőt kutyákkal beszél, kutyával fekszik, és kutyával kel, kutyával álmodik: elkutyul. A kutya büdös, továbbá zajos és harap. Ennyit tudtam a kutyáról, és ez nekem elég volt. Kutya-tudásomat sétáltattam nap mint nap.... Aztán egyszer csak kutya-tudásom elkóborolt, elszökött, nem leltem sehol, hamarosan már nem is kerestem. Kutyát sétáltattam helyette. Kutyás lettem. A kutyás egy pillanatra sem téveszti szem, ész, lélek elől az ő kutyáját. A kutyás élete a kutya körül forog.” (Bächer Iván)

Hatlábú, de mi inkább nyolc. Itt a nyár és ez a nyolc láb mind arra vár, hogy lógathassák kicsit.

Korábban csak 4 láb pihenéséről kellett gondoskodni, az sem volt egyszerű, mindent összeegyeztetni, leszervezni, na de ahogy ez megduplázódott, vele együtt a feladatok is kétszeresére duzzadtak. 

Minden nehézség ellenére, immáron 3. alkalommal szervezzük a nyaralást olyan formában, hogy minden láb megelégedésére szolgáljon.

Nem könnyű, de nem lehetetlen kipihentem hazaérkezni a nyaralásról, ha egy kutyus is velünk vakációzott. 

Sunnyval először 7 hónapos korában mentünk hosszabb útra. Addig csak a kirándulgattunk és jó néhány Budapest-Eger távot tettünk meg. Az autózáshoz már aznap hozzászokott mikor elhoztuk Tatáról. Így nem volt kérdéses, hogy az utazást bírni fogja. 2011-ben Sopron környékén voltunk, írtam is arról részletesen. Nagyon mókás így visszaolvasva, gőzöm sem volt hova mehet és mit csinálhat egy kutya a szállodában. Következő évben is visszalátogattunk, nagyon emlékezetes, mert Sunny beleesett a medencébe.

Itt már éreztem, hogy bele fog esni

Beleesett és egy halom víz fröccsent ki

Csuromvizesen, már inkább távolabbról figyeli a medencét

Tavaly azért már jobban ment a dolog, lejöhetett velünk reggelizni és vacsorázni. Egy évvel korábban még sóvárogva tekintgettem azokra a gazdikra, akiknek a kutyusai a teljes étteremben töltött idő alatt az asztal alatt feküdtek. Ez olyan elképzelhetetlennek tűnt. Aztán tavaly már előfordult, hogy Sunny is nyugodtan volt, üldögélt, volt, hogy le is feküdt. Még a pincér is csöndben osont el a háta mögött, nehogy felkeltse magára a figyelmet. Nagyon szerették Sunnyt, a szálloda egyik dolgozója a saját vacsorájából is adott Sunnynak. Egyik este sétálgattunk a kertben a kis tó körül, egyszer csak Sunny kiszúrta, hogy a teraszra kimentek kajálni és rögtön odarohant, mire utol értük, már rántott húst evett. 

Tavaly már sokkal jobban ment, mint előtte, úgyhogy idén sem volt kérdés, hogy megyünk-e. 

Még egy hónap, aztán még egy és megint lógatjuk mind a nyolc lábunkat.