2011

Most, hogy az ajándékok nagy részét beszereztük, és az igazi készülődés még várat magára, volt egy kis időm számot vetni az elmúlt egy évvel.

Tavaly ilyenkor, az ünnepek előtt nem voltam túl vidám, mert még elevenen élt bennem Veni elvesztése, ahogy már korábban is megírtam, akkoriban úgy gondoltam, hogy nekem már nem lesz kiskutyám, mert senki sem pótolhatja Vendelt. Aztán telt múlt az idő és csak hiányzott egy kicsi kutya az életünkből. Április végén szinte a semmiből megérkezett hozzánk Sunny, nem terveztük előre, csak így alakult, és ez így volt jó. Azért miután meglátogattuk és eldöntöttük, hogy szeretnénk, ha a mi kiskutyánk lenne, volt még 3 hetünk mire elhozhattuk, így akkor már készülgettünk.

Az első nehézség: a szobatisztaság

Nagy szerencsénk volt, hogy tavasszal került hozzánk, mert így még jól is estek a hűvös hajnali séták, bár így is előfordult, hogy vacogtunk a hidegben, de azért nagy könnyebbség volt nyáron szobatisztaságra szoktatni. Ezzel igazából nem is volt gondunk, észre sem vettük és máris szobatiszta lett, de nagyon tartottam ettől az időszaktól.

A második nehézség: az éjszaka:

Három éjszakán keresztül próbáltuk meg azt, hogy Sunny kosarát a folyosón helyeztük el, hogy ott aludjon. Óránként ébredtünk fel a sírásra, mit sírásra szörnyszerű üvöltésre. Aztán a 4. éjszaka nem bírtuk tovább, próbálkoztunk füldugóval is, de mindhiába. Megfogtuk a kiskosarat és bevittük a mi ágyunk mellé, azt hiszem olyan jól még életemben nem aludtam, mint akkor. Itt adtam fel először az elveimből:) Az első pár hónap igazán embert próbáló, aki nincs hozzá szokva a hajnali keléshez (mint mi sem) az különös dolgokon megy át. Ha az ember nem tudja kialudni magát, vagy állandóan felriad álmából, akkor annak már rövid távon is nagyon durva következményei vannak. Az még csak egy dolog, hogy az ember úgy érzi magát, amikor felébred, mintha egy hajnalig tartó buli után 2 óra alvást követően, erős fejfájással kellene kimásznia az ágyból, és egy porcikája sem kívánja, hogy felöltözzön és kivigye egy jó kis reggeli sétára a kiskutyát. Aztán napközben a kevés alvás hatására állandó ingerültség gyötört, hamarabb fogyott el az amúgy sem túltengő türelmem is. Ez ment legalább 3 hónapon keresztül.

Mindeközben persze nevelgetni is kellene a kiskutyát, de ennyi fáradtságos nap után az ember már úgy van vele, hogy bármit megtesz, csak egy kicsit lehessen nyugodtan. Nekünk könnyű volt, mert már tudtuk, hogy el fogunk költözni és a bútorok jó részét nem visszük magunkkal, ezért inkább már felengedtük délután a kanapéra Sunnyt, hogy ott aludjon, csak aludjon...:)

Az ember örül mikor jön a hétvége, nekünk nem volt különbség, hajnali 5-kor, fél hatkor keltünk szombaton és vasárnap is, egy kis séta, Sunny reggelizett és úgy 8-ig nem is akart visszaaludni, kivéve, akkor ha a nappaliba feküdtünk a kanapéra. Na de azért el lehet képzelni, hogy mennyire volt az kényelmes. Később már inkább vissza sem aludtunk, így legalább jó hosszú napjaink voltak, elkezdtünk rendesen reggelizni, időben ebédelni, azt leszámítva, hogy nehezen indultak a reggelek, lett egy kis rendszer az életünkben. Mostanában már fél 7, 3/4 7-ig alszik Sunny, sőt hétvégén, ha felébred, akkor vissza szoktam terelgetni a kosarába és alszik még 1-2 órát. Most meg nekünk furcsa, ha 9-ig tudunk aludni, olyan későnek tűnik már:) Viszont úgy kezdeni egy napot, hogy megérkezik Sunny a reggeli sétából, én ülök az ágyon, ébredezek és ő lehajtott fülekkel, ugrándozva jön oda hozzám, nincs is örömtelibb:)

A harmadik nehézség: a külvilág

A séta sem volt egyszerű. Sokaknak gondot okoz a nyakörv használata. Ez a célszerű kisebb korban, aztán később jöhet a hám. Sunnyt ez sem zavarta, nem vakargatta, nem akart megszabadulni tőle. De amikor kiléptünk az utcára, ott kezdődtek a bajok. Gyakorlatilag nem volt a Földnek olyan termése, az emberiségnek olyan hulladéka, amit Sunny ne akart volna megízlelni. Viccesek lehettünk, hogy lépésenként hajolgatunk és nyúlkálunk a kutya szájába, de tudjuk milyen fontos a prevenció:)

Aztán szép lassan egyre kevesebb dologra volt kíváncsi, az eldobott csikkeket hamar megutálta, aztán a kis fadarabkák következtek, majd nagyon nehezen de a bogyókról is leszokott. Jelenleg 3 hónapja nem fogyasztott utcai szemetet:) Bár tegyük hozzá, hogy a környék is tisztább:)

Érdekes volt látni, ahogy kinyílt számára a világ, eleinte csak az orrát a földre nyomva ment az úton, kereste az élelmet, csak portyázott, később már felemelt fejjel meredt a távolba, észrevette a környező dolgokat, felfigyelt a külvilágra.

A negyedik nehézség: a kommunikáció

Nem olyan régre tenném azt, hogy Sunny már valóban, szinte minden körülmény között hallgat a nevére, különbséget tud tenni a leszidás és a dícséret hangneme között. Tudja, hogy mikor szólunk neki és mikor beszélünk egymással. Az ül kérést és a pacsizást napok alatt tanulta meg jutalomfalatokkal motiválva. Többször is előfordult, hogy érezte, ha nem vagyunk túl jó passzban és akkor egész máshogy viselkedett. De ez annyira nem jellemző, mert olyan is történt, hogy Gábor migrénnel küzdött egy délután, le is feküdt, hogy jobban legyen, Sunny pedig ráugrott a fejére:) Az biztos, hogy "felemelő érzés, amikor sikerül a két világ közötti kommunikáció, amikor két különböző faj együtt gondolkodik, együtt cselekszik". Ezen a téren azért még van mit fejlődni és tanulni, mindhármunknak.

Az ötödik nehézség: pusztítás, rombolás

A falak, az ajtók, a szegők, a szekrények, a székek, a bútorok oldalainak megrágása sem ismeretlen a kölyök kutyát nevelőknél. nagyon kell igyekezni, hogy mindig minden ajtót bezárjunk, ahova nem akarjuk, hogy a kiskutya bejusson, mert akkor jaj... Bár szerintem mindekivel előfordul egyszer-kétszer, hogy valami nyitva marad. Sunny egyszer a fürdőszobába jutott be, de ez nem volt vicces. Mentünk rögtön állatorvoshoz, hogy megröntgenezzék mit nyelt le, mert kiborított egy kis kosarat, amiben leginkább csattok voltak. Nem röntgetenzték meg, mert még nem lehetett volna látni, ha bármit is lenyelt volna (főleg ha nem is fémet) és hánytatni sem lehetett, mert ha lenyelt volna valami éleset, akkor több kárt okozott volna, mint amennyit segített volna. Két héten keresztül kellett figyelni, hogy minden rendben van-e vele. Azt hiszem ilyen esetekből tanul az ember. Szerencsére a dolgaimról elég jó leltárt tartok a fejemben és meg tudtam állapítani, hogy minden megvan, csak szétrágva. Ám a kapkodás könnyen felboríthatja a megszokott menetet, dolgokat, az új lakásban egyszer a nappalit nem zártam megfelelően és ici-pici darabokra rágta a lámpa rizspapírját:)

A hatodik nehézség: utazás

Az első pár hét után nagyon örültem volna, ha valaki egy kicsit, csak pár órát vigyáz Sunnyra. És ez a legjobb szó, ami szemlélteti az akkori helyzetet. Nekünk nem együtt kellett élnünk Sunnyval, hanem vigyáznunk kellett rá, éjjel-nappal. Megvédeni saját magától:) Ez nagyon kimerítő volt. Viszont végül jobban féltettem attól, hogy bárki más vigyázzon rá. Ezért is mentünk együtt nyaralni, erről írtam egy külön bejegyzést is. A nehézségek ellenére nagyon jó élmény volt. Ma már nem mennék Sunny nélkül sehova és nem is vágyom arra, hogy valaki más vigyázzon rá. Ő a mi felelősségünk, a mi kis kutyánk:)

A nehézségek felsorolását ternészetesen lehetne még folytatni, de számunkra ez a hat dolog volt a legembertpróbálóbb. Sunny szent este lesz 11 hónapos és már lassan megbízom benne annyira, hogy nem vagyok állandóan a nyomában, egy titka van a dolognak, ha nagy a csend, akkor valamit rosszalkodik:)

Nagyon nehéz időszak volt ez, nekünk azért különösen, mert a Venivel történtek miatt mi ezerszer jobban figyeltünk Sunnyra, de tényleg még a széltől is óvtuk, egyébként lehet, hogy ennyire nem durva egy kiskutya első néhány hónapja a gazdi számára, de mi úgy voltunk vele, hogy gyakorlatilag bármennyit hajlandóak vagyunk áldozni a kényelmünkből, csak lássuk felnőni ezt a pici kutyát. Ha nem így gondoltuk volna, valószínű, most nem lenne miről írnom, mert bele sem vágtunk volna.

Tudom, hogy lehet máshogy is, de szerintem nem érdemes...