Tegnap volt egy éve, hogy elveszítettük. Nekem ő volt az első kutyám. Ez számomra azért nagyon nagy jelentőségű, mert én előtte féltem a kutyáktól, nagyon. Aztán jött Vendel és egyik pillanatról a másikra ez elmúlt. Úgy gondoltam, ha kölyökkorától ismerem, nevelem, akkor nem fogok tőle félni és ez így is lett, csak közben teljesen megszűnt a félelmem, jöhet szembe bármilyen kutya, már nem okoz gondot elhaladni mellette. Ezt Veninek köszönhetem és ez, ami igazából egy hatalmas dolog, ez a legkevesebb, amit neki köszönhetek.
Hogyan lehetséges ez? Ő egy gyönyörű kiskutya volt, egy nagyon erős jellem, egy igazi falkavezér, igen már 3 hónaposan is! Küzdöttünk vele rendesen:-) Mégis olyan dolgot kaptam és mondhatom kaptunk tőle, amire egész életünkben emlékezni fogunk, tanultunk az állatokról, arról, hogyan tud együtt élni két faj, tanultunk sokat magunkról, az életről, megtanultunk türelmesek és kitartók lenni, megtanultuk az alázatot, elviselni a hiányt, a gyászt, rengeteg olyan dolgot, amelyet az ember hosszú évek tapasztalatai alapján sajátít el, mégis mi mindezt egy kiskutyától, pár hónap leforgása alatt tanultuk meg.
Kereshetném még mindig a válaszokat, hogy miért kellett ilyen hamar elmennie, úgysem találnám meg, töprenghetnék rajta, hogy mi lett volna, ha... De nem teszem, mert tisztelem őt azért, amit adott nekünk és köszönöm neki, hogy annyi mindenre megtanított minket az emberi kapcsolatokról, az életről, a felelősségről.
Köszönöm Veni, hogy itt voltál nekünk, sosem felejtünk el!
Hogyan lehetséges ez? Ő egy gyönyörű kiskutya volt, egy nagyon erős jellem, egy igazi falkavezér, igen már 3 hónaposan is! Küzdöttünk vele rendesen:-) Mégis olyan dolgot kaptam és mondhatom kaptunk tőle, amire egész életünkben emlékezni fogunk, tanultunk az állatokról, arról, hogyan tud együtt élni két faj, tanultunk sokat magunkról, az életről, megtanultunk türelmesek és kitartók lenni, megtanultuk az alázatot, elviselni a hiányt, a gyászt, rengeteg olyan dolgot, amelyet az ember hosszú évek tapasztalatai alapján sajátít el, mégis mi mindezt egy kiskutyától, pár hónap leforgása alatt tanultuk meg.
Kereshetném még mindig a válaszokat, hogy miért kellett ilyen hamar elmennie, úgysem találnám meg, töprenghetnék rajta, hogy mi lett volna, ha... De nem teszem, mert tisztelem őt azért, amit adott nekünk és köszönöm neki, hogy annyi mindenre megtanított minket az emberi kapcsolatokról, az életről, a felelősségről.
Köszönöm Veni, hogy itt voltál nekünk, sosem felejtünk el!
"Egy jó kutyának, halála után, a legjobb helye a gazdája szívében van.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése