2013. szeptember 2., hétfő

Francia bulldog, a legjobb orvosság

Péntek délután, amikor az embernek még tele van a feje mindenféle dolgokkal, a legjobb amit tehet, ha fogja a kiskutyáját és maga mögött hagyja a várost egy séta erejéig. Igazán gyorsan rendezni kell a dolgokat fejben, mert egy francia bulldoggal a nyár végén még nem lehet órákig sétálgatni kedvünkre, mint azt az alábbi képek is bizonyítják.


Sunny-t és szerintem a francia bulldogokat úgy általában megcsodálják az utcán, ki azért, mert szépnek tartja, ki azért mert furának, vannak, akik a hangjukat szeretik, ahogy röfögve túrják a földet, míg mások a nem mindennapi testalkatot veszik szemügyre. Sok mindent mondtak már Sunnyra, volt ő már az ördög kutyája és malac is, a legújabb amit mondtak rá, hogy olyan mint egy rakéta:) Amikor kicsi volt nagyon sok megállítottak minket, hogy kérdezzenek róla és a fajtáról. Azt hittem ez majd elcsendesedik, de még a mai napig is mindig akadnak, akik rácsodálkoznak. Szeretem, amikor már messziről látom, hogy a szembejövő elmosolyodik Sunny láttán, ahogy nyomul előre, ahogy kalimpál a lábaival és nézelődik a nagy szemeivel. Sokan utánunk szólnak, vagy éppen már előre gyártják a kérdéseket magukban, hogy milyen kutya Sunny és máris beszélgetésbe elegyedünk, pár perc múlva pedig azon veszem észre magam, hogy teljesen idegen emberekkel, mosolyogva jó kedvűen társalgunk, holott előtte, lehet, hogy mindketten a mindennapi problémáktól sújtva búskomoran igyekeztünk a dolgunkra. De egy kis francia bulldog képes kizökkenti az embert és mosolyt csalni az arcára, megnevettetni a jellemével. Ha tehetném mindenkinek "felírnám" a francia bulldogokat napi néhány percre és máris több vidámabb ember lenne:) Szóval, ha valaki azon gondolkodik éppen, hogy belevágjon-e, legyen-e egy francia bulldog gazdája, én azt mondanám, nem is értem mire várt eddig:)

1 megjegyzés:

  1. Szia Kitti!

    Bár az emberek általában rámosolyognak a kölyök kutyákra, szerintem is talán ezek a furcsa kis szerzetek még az átlagosnál is több pozitív reakciót váltanak ki a környezetükből. Nekem nagyon rossz napjaim voltak mostanában és tényleg szinte kisímultam a vele töltött órák alatt.
    Kívánok rengeteg boldog pillanatot nektek!

    Mariann

    VálaszTörlés