2013. augusztus 21., szerda

Toklász, átkozottabb mint gondolnánk

Tegye fel a kezét, aki tudja mi az a toklász. És most az, akinek kutyája van. Azt hiszem ugyanazokat a kezeket látnánk a magasban. Nagyjából minden kutyásét. Sajnos.
Ha esetleg akad olyan szerencsés, aki még nem találkozott ezzel az átkozott növénnyel, annak itt egy kis botanikai ki, mit tud.

Mi a toklász valójában?

A toklász egy közönséges gyomnövény, az egérárpa megszáradt, széteső kalászának egy darabja. Miután nem haszonnövényről van szó, minden olyan területen fellelhető, ahol a talajt takaró növényzet rendszeres nyírása  elmarad. Időjárástól függően május vége-június elején kezdenek a kalászok száradni, ettől az időponttól okoznak problémát a kutyáknál.

A zöld toklász és a száraz


A képen a zöld toklász és a száraz látható. A természet úgy alkotta meg ezt a növényi részt, hogy szúros vége révén bárhová be tud fúródni a kutya bőrébe, illetve bármely testnyíláson bejut -érintett lehet tehát a szem, száj, orr, fül, hüvely, pénisz,- majd az állat mozgásával együtt a toklász is vándorol  egyre mélyebbre.
Bármely testrészbe jutva súlyos gyulladást okoz, előrehaladott állapotban felfakadó, gennyedző, váladékozó seb jelzi jelenlétét vagy az érintett szervre jellemző speciális tünetek.

Mik a jellegzetes tünetek?

Fül: A kutya hevesen elkezdi rázni a fejét, vakarja a fülét, esetleg féloldalasan tartja a fejét.
Szem: Hirtelen fellépő egyoldali kötőhártya-gyulladás, erős váladékozás, esetleg nem nyitja ki a szemét.
Orr: Hirtelen erős prüszkölés, esetleg váladékozás, mely véres is lehet.
Láb: Az ujjak között megjelenő nedvedző seb, melyet az állat folyamatosan nyalogat. A szőr kihullik, és a gyulladt rész lila színűre színeződhet.

Már a legkisebb gyanú esetén is javasolt haladéktalanul állatorvoshoz fordulni, ugyanis minél kevésbé jut befelé a toklász, annál  könnyebben távolítható el!

Eltávolítása ritkán sikerül bódítás nélkül, több okból is. Egyrészt kényes helyekre nyúlunk, amit ritkán tűrnek a kutyák, másrészt az eltávolításhoz szükséges eszközzel – egy hirtelen mozdulat következtében – akaratunkon kívül is sérülést okozhatunk a kutyusnak, de akár a toklászt is beljebb tolhatjuk, harmadrészt pedig fájdalmat is okozunk az állatnak.

Az ilyen jellegű tudást az ember általában akkor sajátítja el, ha közvetlenül érintett. Kereshet-kutathat a neten, hogy miért vakaródzik vagy tüsszög a kutyája. 

Mi a Badacsonyban ismerkedtünk meg ezzel a növénnyel, amiről korábban csak hallottam, hogy a logó fülű, hosszú szőrű kutyák nagy ellensége. Roni gazdája is mesélte már sokszor, hogy mennyit szednek ki belőle séta után. Sunnyba nem akadt bele korábban. A fülét is jó magasan hordja, a szőre is rövid, gondoltam ennyi elég, hogy biztonságban tudjam ettől az átkozott növénytől.

Aztán egy séta alkalmával szimatolás közben teljesen betorzult a feje, mint nekünk amikor csavarja az orrunkat valami. Szinte levegőt sem vett, majd egy hatalmas tüsszentést hallottunk, de egy akkorát, hogy a fejét hozzáverte a földhöz és szinte ugrott egyet, ahogy kiszakadt belőle. Egynél nem állt meg, sorozatban jöttek a hapcik. Így elsőre azért elég ijesztő volt, nem tudtuk, hogy valami megakadt-e valahol, megcsípte-e egy bogár vagy méhecske. Gyorsan rohantunk vissza és adtunk neki vizet. Hátha attól jobb lesz. Mondjuk bármi baj van és mindig vízért rohanok:) Aztán még párat tüsszentett, majd este és éjjel még sokat mászkált köhécselt. 

Keresgéltük mi lehet a baj, miután a csípést kizártuk. Allergia, megfázás (eléggé ment a klíma egy este...) vagy... Toklász. 
Ezzel lezártnak tekintettük, mert nem jelentkeztek újra tünetek. Akkor. Aztán egy hét múlva már otthon megint szimatolás, tüsszögés. Elmentünk az állatorvoshoz, aki nem látott toklászt az orrában. Persze csak úgy belenézett és azt mondta, hogy nincs ott.
Szerintem kitüsszögte, vagy a garatüregbe került és lenyelte. (kopp.kopp.kopp.) 
Most figyeljük, hogy folyik-e az orra nagyon, tüsszög-e még többször ennyire, mert az azt jelentené, hogy valahova befúródott az a nyavalyás és ott irritálja Sunny pici orrüregét. 
Én bízom benne, hogy a két alkalom egymástól független, mindkétszer felszippantotta ugyan, de kis is tüsszögte.

Közben, az apartman tulajdonosának egyik napról a másikra nem láttuk a kiskutyáját. Kiderült, hogy egy toklász belefúródott a hasába és meg kellett műteni. Pár nap múlva viszont már ismét ott rohangált a kertben, mintha mi sem történt volna. Szóval nem szabad bepánikolni, minden séta után át kell nézni a kutyusok bundáját, különösen a tappancsokat, füleket. Azóta már Sunny tappancsai közül is szedtünk ki egyet. Nagyon nyalogatta az egyik séta után, így sikerült észrevennünk.
Hosszú szőrű kutyusoknak ajánlatos rövidebbre nyírni a szőrét, a lógó fülő ebeknek pedig lehet harisnyából vagy valamilyen szövetből fülvédőt készíteni, amihez hamar hozzászokik, ezáltal megkímélhetjük a kutyust sok gondtól, magunkat pedig az aggódástól.

Toklász-szezon: júniustól szeptemberig







Forrás: http://www.allatorvos17.hu/itt-a-toklasz-szezon
Kép: http://www.infotapolca.hu/infoblog_olvas/szoveg/permalink:nyari-veszelyek-toklasz-2012-07-16-071645/

1 megjegyzés:

  1. Szia Kitti!
    Hogy van Sunny? Remélem nincs gond:-)
    Többektől hallottam, hogy a kutyájuknak szinte minden évben gondot okoz a toklász. Jó hogy írtál erről, remélem sokan fogják olvasni. Mi szerencsére még nem találkoztunk vele.

    üdv,
    Marianne

    VálaszTörlés