Legjobb barátok

Az én mesém - igaz történet alapján

A macska és a kutya közötti ősi ellenségeskedés valóban csak mese?

Vagy tényleg vannak közöttük ellentétek?

Egyes vélemények szerint ez többnyire csak a "nyelvi nehézségekből" adódik, mert például míg a kutyánál a farokcsóválás a barátság jele, addig ez a macskánál a feszült figyelmet, idegességet jelenti.

Azt gondolnám, hogy van valami mélyen gyökerező alapja annak, hogy a mesékben a kutyák macskát kergetnek, ám ezt cáfolni látszik a szomszéd macskája. 

De még előtte: a kutya-macska találkozását úgy képzelném, hogy a kutya kíváncsian közelít, szaglászik, azon tűnődik ki lehet ez a nyávogós teremtmény, a macska meg hátrál, fújtat párat majd biztos helyre távozik.  Ezzel szemben...

Történt egyszer, hogy Sunnyval éppen a délutáni séta körét róttuk, amikor is az egyik kertkapcsolatos lakás kerítésének rései között kifurakodott egy nagy, pocakos, jól megtermett házi macska, aki nyáron kiterülve, flegmán napozik a kertben, télen pedig összegömbölyödve várja az ajtó előtt, hogy gazdái észrevegyék hiányát és bebocsássák a meleg otthonba. 

Először csak utunkat állta, jókora macska ez, simán lepofozná Sunnyt - gondoltam magamban. Már csak azért is, mert Sunny sosem tenne ilyet, nem támad ő senkire, így ha valaki harcot kezdeményez, az csak ez a hatalmas lassú jármódú macska lehet. Óvatosan megkerültük, elébe vágtunk, folytattuk utunkat, mintha misem történt volna.

Később, ahogy Sunny orrát erősen a földbe nyomva szimatolt, a macska beért minket és ismét előttünk termett. Magam sem tudom, hogy volt képes ilyen fürgén odaperdülni, de ott állt és miközben ezen a mutatványon tűnődtem, ő már Sunnyhoz dörgölte magát, egy kicsit innen egy kicsit onnan. Sunny állt mozdulatlanul, hogy mi járhatott a fejében - megint azt képzelte-e, ha nem mozdul, akkor ő valójában láthatatlan - nem tudom. Mindenesetre álldogáltunk hárman a járda közepén, körülöttünk csend volt, sehol egy lélek. Néhány percig elnézegettem őket. A cicáról, pocakját elnézve feltételeztem, hogy inkább csak szeretetre lehet éhes, nem Sunnyra feni a fogát. Eközben Sunny ismét természetfeletti képességeit próbálgatta. De hál' Istennek nem vált láthatatlanná a cica pedig nem falta fel, bár elég közel járt hozzá, amikor az egyik jobbról balra tekeredésből Sunny feje mellé libbent és nyalogatni kezdte az arcát. Sunny ezen úgy meglepődött, hogy bár arcizma sem rándult, csak a nagy szemeit meresztgette a történéseken. 

Ekkor elfogott az érzés, hogy a mindennapi séta, mintha kezdene kissé szürreálissá válni, a mentalista babérokra törő kutyámmal, a bűvész-kutya arcát kedvesen nyalogató macskával.

Elered az eső

Gyűlöli az esőt, minden egyes esőcseppet, ki nem állhatja, ha vizes lesz a tappancsa, utálja a sarat, nem viseli el, ha vizes bundája.

Mindannyian örülünk, amikor reggel a Nap sugarai csiklandoznak a felhők résein át, de talán legjobban ez a pici kutya örül, mert imád "megfürödni" a beszűrődő napfényben.

Az esőt viszont már a lakásban megérzi, a lépcsőn sem akar lemenni, áll a tetején és néz tanácstalanul azon tűnődve, hogy vajon mi késztet minket arra, hogy ilyen időben ki akarunk menni sétálni. Mivel igazán jól nevelt és szófogadó, ezért kis győzködés után lendületet vesz és nekiindul. Az ajtón kiérve ismét megtorpanunk, mert közelebbről szemlélve még csúnyább a külvilág. Szürke és nyirkos, hideg és zajos. Némi unszolás után újra nekiindulunk, az esőcseppek Sunny fején és hátán landolva szép lassan átáztatják az egész bundáját, ő csak rázza le magáról minduntalan. Megy előre, teszi a dolgát, de minden percben hátat fordítana a zord világnak és indulna vissza, a jó meleg kis otthonába, ahol nem zargatják esőcseppek, nem bántják erős szelek. Kezdetben körültekintően kerülgeti a tócsákat, jobbról és balról, figyeli hol lehet kikerülni, ám mikor már úgy elázott, hogy nem is rázogatja magát, akkor átgázol minden vízátfolyáson, minden hömpölygő zuhatagon. A beletörődés jeleit látni, tudja, a természettel nem veheti fel a harcot, az mindennél erősebb, de ahogy eleredt úgy abba is maradhat az égből jövő víz potyogása, a süvítő szelet felváltja a lágy szellő, az aláhulló vízcseppeket pedig felszárítják a Nap melengető sugarai. 

A megpróbáltatások után pedig azon tűnődik, hogy azért mégis csak csodálatos dolog a természet legapróbb részleteiben is. Az ahogyan a lehulló esőcseppek öntözik, táplálják a földeket, ahogyan a Nap beszínezi és édessé az éretlen gyümölcsöket, ahogyan egy hűs szellő enyhülést hoz a nyári forróságban, vagy ahogyan a hótakaró szépen betakarja a határt.

Van még egy tényező az őszi-téli időjárásban, amit nem szeretek, ez pedig a sötét.

Mivel korán sötétedik, és hamarabb nem tudunk és nem is szeretnénk menni sétálni, ezért az esti séta alkalmával a legjobb Sunnyra rögzíteni egy villogót, hogy mindig lássuk merre jár. Legjobb csak a szemünk sarkából oda-odapillantani, különben a séta végére semmit nem látunk:)