Az én mesém - igaz történet alapján

A macska és a kutya közötti ősi ellenségeskedés valóban csak mese?

Vagy tényleg vannak közöttük ellentétek?

Egyes vélemények szerint ez többnyire csak a "nyelvi nehézségekből" adódik, mert például míg a kutyánál a farokcsóválás a barátság jele, addig ez a macskánál a feszült figyelmet, idegességet jelenti.

Azt gondolnám, hogy van valami mélyen gyökerező alapja annak, hogy a mesékben a kutyák macskát kergetnek, ám ezt cáfolni látszik a szomszéd macskája. 

De még előtte: a kutya-macska találkozását úgy képzelném, hogy a kutya kíváncsian közelít, szaglászik, azon tűnődik ki lehet ez a nyávogós teremtmény, a macska meg hátrál, fújtat párat majd biztos helyre távozik.  Ezzel szemben...

Történt egyszer, hogy Sunnyval éppen a délutáni séta körét róttuk, amikor is az egyik kertkapcsolatos lakás kerítésének rései között kifurakodott egy nagy, pocakos, jól megtermett házi macska, aki nyáron kiterülve, flegmán napozik a kertben, télen pedig összegömbölyödve várja az ajtó előtt, hogy gazdái észrevegyék hiányát és bebocsássák a meleg otthonba. 

Először csak utunkat állta, jókora macska ez, simán lepofozná Sunnyt - gondoltam magamban. Már csak azért is, mert Sunny sosem tenne ilyet, nem támad ő senkire, így ha valaki harcot kezdeményez, az csak ez a hatalmas lassú jármódú macska lehet. Óvatosan megkerültük, elébe vágtunk, folytattuk utunkat, mintha misem történt volna.

Később, ahogy Sunny orrát erősen a földbe nyomva szimatolt, a macska beért minket és ismét előttünk termett. Magam sem tudom, hogy volt képes ilyen fürgén odaperdülni, de ott állt és miközben ezen a mutatványon tűnődtem, ő már Sunnyhoz dörgölte magát, egy kicsit innen egy kicsit onnan. Sunny állt mozdulatlanul, hogy mi járhatott a fejében - megint azt képzelte-e, ha nem mozdul, akkor ő valójában láthatatlan - nem tudom. Mindenesetre álldogáltunk hárman a járda közepén, körülöttünk csend volt, sehol egy lélek. Néhány percig elnézegettem őket. A cicáról, pocakját elnézve feltételeztem, hogy inkább csak szeretetre lehet éhes, nem Sunnyra feni a fogát. Eközben Sunny ismét természetfeletti képességeit próbálgatta. De hál' Istennek nem vált láthatatlanná a cica pedig nem falta fel, bár elég közel járt hozzá, amikor az egyik jobbról balra tekeredésből Sunny feje mellé libbent és nyalogatni kezdte az arcát. Sunny ezen úgy meglepődött, hogy bár arcizma sem rándult, csak a nagy szemeit meresztgette a történéseken. 

Ekkor elfogott az érzés, hogy a mindennapi séta, mintha kezdene kissé szürreálissá válni, a mentalista babérokra törő kutyámmal, a bűvész-kutya arcát kedvesen nyalogató macskával.