Két világ közötti kommunikáció

A kedvenc idézetem egy része - "... felemelő érzés, amikor sikerül a két világ közötti kommunikáció, amikor két különböző faj együtt gondolkodik, együtt cselekszik." -, az amire régóta vágytam, hogy tudjam pontosan mit is jelent. Sokszor ámulattal nézem Sunnyt, ahogyan éli a kis mindennapjait és nagyon örülök, amikor látom, hogy jól érzi magát, hogy nincs mitől tartania és teljes nyugalomban van. Ez engem is megnyugtat. Mindig is nagyon szerettem a részleteket, észrevenni, eltűnődni rajta, ha csak az egészet figyeljük sok mindenből kimaradunk. Mondjuk van olyan részlet, amit nem lehet nem észrevenni, például azt, hogy Sunny miután lefeküdt rá pár percre kiballag a kis tálkájához és iszik. Minden egyes este, ugyanúgy odacsoszog, aztán sosem egyből vissza, hanem tesz a konyhában egy kört. Meg is szokott ágyazni magának. Az új helyén otthagytuk neki a régi fekhelye kis párnáját és csak azzal hajlandó aludni. Ha nincs beletéve, akkor nagy morcosan belehúzkodja, ha benne van akkor pedig egy csomót fészkelődik, rendezgeti, hogy jó legyen, jó sokáig, néha hosszú percek telnek el és még mindig csak azt lehet hallani, hogy Sunny alváshoz készülődik, egy hatalmas horkantással fejezi be a procedúrát. Ja és ivás előtt még mindig odasétál az én oldalamra, ahonnan vissza kell terelgetni. Viccesen azt szoktuk mondani, hogy elköszön éjszakára. Ez tényleg így megy minden este. Azért jók ezek a megszokások, mert így könnyen rá lehet jönni, ha valami gondja van Sunnynak. Ez az elköszönés egy többször visszatérő dolog nálunk. A reggeli sétákat beosztottuk, hétfőtől szerdáig Gábor a soros, de én hamarabb indulok, így együtt szoktunk kimenni. Eleinte gyorsan lecsatlakoztam tőlük és bepattantam a kocsiba, hogy Sunny észre se vegyen, de ez nem volt jó ötlet, mert miután elmentem, mindenhol engem keresett (egy darabig), aztán volt, hogy hamarabb észbe kapott és utánam indult, gondoltam, hogy akkor elköszönök tőle is, furcsa volt először, hogy köszöntgetek egy kiskutyusnak. Aztán kiderült, hogy ez kellett Sunnynak, amikor köszöntem és megpaskoltam a kis fejét, utána nem keresett, hanem szépen sétált tovább. Na mióta ezt tudjuk azóta, Sunny-tól is rendszeresen elköszönök, majd ezt tudomásul véve folytatja a reggeli sétáját. Én már az elején megmondtam, hogy ő egy csodakutya és a cselekmények folyton ezt igazolják.  Az első hónapok után, amikor mindent több százszor (nem túlzás) el kell ismételni és bármennyire mélyre nézünk, nem látjuk a megértés halvány jelét sem, valóban felemelő érzés, amikor a kutyák és gazdák között kialakul a kommunikáció és együtt, egymást megértve képesek cselekedni.