Szeparációs szorongás

Nagyon szerencsés az a gazdi, aki nem ismeri a szeparációs szorongás fogalmát, vagy csak annyira hanyag, hogy annak ellenére nincs tisztában vele, hogy a kutyája ebben szenved:) Bár úgy sejtem utóbbiak nem tartoznak a blog olvasóinak táborába sem, így számunkra nincs is több mondanivalóm:) De akit érdekel, hogy mi van a kutyájával, amikor ő távol van, annak hasznosak lehetnek a követketző sorok.

Egyszer megcsináltuk azt, hogy bekameráztuk a folyósót, ahol a kiskutyánk Vendel töltötte mindennapjait és a neten élőben néztük, hogy mit művel napközben. Nagy szerencse, hogy a múlt héten Sunny ténykedését nem követtük élőben, mert frászt kaptunk volna.

Hazaérve a következő látvány fogadott. Egyrészt kizárólag Sunny miatt csináltattunk ajtót a folyosó és a nappali közötti részre, mert amíg pici, addig csakis a folyosón kissé ingerszegény környezetben,(kizárólag azért, hogy ne tudjon magában kárt tenni, azon már túl vagyunk, hogy valamiben kárt tesz, nem lényeg, csak az egészsége ne kerüljön veszélybe) játékokkal körülvéve teljes biztonságban tölheti a napokat. De a reggeli rohanásban valószínű nem jól zártuk az ajtót és ő bejutott. Megtalálta az állólámpát, ezt valahogyan ledöntötte és felkapcsolta, na nehogy már sötétben kelljen dolgozni, biztos szerette volna jól látni, hogy a 150 centi magas lámpa rizspapírját hogyan cincálja 1-1,5 centis darabokra. Így kiderült legalább, hogy "birka" türelemmel áldotta meg a sors, én képtelen lennék egy ekkora felületet ennyi apró részre szedni. Talán szemléletesebb lenne egy fotóval bemutatni az esetet, de gyakorlatilag fél perc alatt összeszedtem és kidobtam a darabkákat, annyira sokkoló volt a látvány. A legvicesebb mégis az volt, hogy mindeközben a vízvezetékszerelő jött velem, hogy megnézzen egy-két apróságot, a lépcsőházban mondtam neki, hogy készüljön fel előre, mert van egy kiskutyám, és nem tudom milyen állapotok fognak uralkodni a FOLYOSÓN, gondoltam felborított tálkára és ilyesmikre, de erre nem számítottam, ő persze csak nevetett, én meg gyorsan bezártam az ajtót, hogy ne is lássam mi van bent, amíg el nem megy... Ő mondta a dolgokat, hogy mit és hogyan lehet megoldani, esküszöm próbáltam odafigyelni, de csak az járt a fejemben, hogy mi lehet még odabent, amit így hirtelen nem láttam... Miután elment, összeszedtem a papírokat és szétnéztem, hogy mit művelt még Sunny, de azon kívül, hogy "munka" közben csipegetett a virágföldből más nyomot nem hagyott maga után.

Sunnyra nem haragudtam, egyrészt, mert én voltam figyelmetlen, másrészt ennyivel az eset után úgysem értené, hogy miért szidom le (nem célravezető odavinni és mutogatni neki, hogy "Látod, ezt tetted, te rossz kutya!" :-) - úgysem értené) harmadrészt, ha esetleg a szeparációs szorongás követketménye volt a cselekedet, akkor pedig nekünk kell elgondolkoznunk az ő nevelésén és nem őt okolni. De remélem nem ez utóbbiról van szó, csak egyszerűen örült, hogy beszabadult és nem szól rá senki, hogy mit nem szabad és szabadon garázdálkohat, mert azt nagyon tud:-)Tény, hogy egy okos és jól nevelt kutya semmit sem tesz tönkre még ha felügyelet nélkül hagyják a lakásban, akkor sem, de ne feledjük Sunny még csak 9 hónapos, van még tanulnia és nekünk is van még mit tanulnunk a kutyák neveléséről.



Viszont, ha mindennaposak és jelentősek a károk otthon, akkor fennáll a veszélye, hogy kutyánk szeparációs szorongásban szenved, mely kialakulásának számos oka lehet. Például, ha nem kezdjük el időben egyedüllétre szoktatni a kutyust, akkor később ilyen fajta nehézségeink adódhatnak. Vagy hosszabb együtt töltött idő után nehezebben tud visszaszokni a napi rutinhoz, illetve ha valamilyen nagyobb változás következik be az életünkben az is megviselheti a kutyát. Mi pedig ugye nemrég költöztünk, ezért mindenképpen szükségenek tartottam kicsit mélyebben megismerni a témát.



Megkülönböztetjük a  másodlagos szeparációs szorongást. Ez akkor fordulhat elő, ha a kutya valamilyen ijesztő, félelmetes tapasztalatot szerez távollétünkben pl. mennydörgéssel kísért vihart vészel át otthon. De ez úgy is kialakulhat, hogy ilyen szituációban odamegyünk a kutyushoz és simogatjuk, csak, hogy ne féljen. Gondoljuk ezt mi! Ugyanis ha ezt tesszük, azt a kutya úgy értelmezi, hogy arra biztatjuk, hogy máskor is így viselkedjen, mert ezzel kivívhatja figyelmünket.

Nagyon fontos, hogy azt se értelmezzük félre, amikor hazaérve a kutyusunk le nem száll rólunk, szinte extázisban ugrál fel s alá, ha ezt teszi, az nem jó, mert azt jelenti, hogy nem volt kiegyensúlyozott, nyugodt lelki állapotban a távollétünk alatt. A legjobb, ha hazaérve a kutyánk odajön megszaglászik, de nincsenek túláradó érzelmei. Ha mégis lenne, akkor a már ismeretett "ötperces szabályt" vessük be. Szerintem kíméletlen, de hatásos, azt mondják...:)

A kiskutyát a tenyésztőtől elhozva fokozatosan szoktassuk az egyedülléthez, eleinte csak pár percre hagyjuk magára, ilyenkor meghallgathatjuk, hogy sír-e, aztán megnézhetjük, hogy elkezd-e valamit megrágni. Mindezt azért ne a fülünket az ajtóra tapasztva tegyük, mert a kutya megérzi, ha ott vagyunk a túl oldalon és az becsapós lehet. Aztán fokozatosan lehet tovább magára hagyni. Ami még fontos, hogy a távozásból ne csináljunk nagy ügyet, nem kell a kutyustól könnyes búcsút venni, ne erősítsük benne azt, hogy egyedül marad és mi elmegyünk. A kutya egy idő után megszokja a napi rutint és tudni fogja mikor ér haza a gazdi, de kezdetben, amíg nem alakulnak ki a szokásaink, ő bizony azt hiszi, hogy teljesen magára hagytuk.

Ha a szomszédokkal jó viszonyt szeretnénk fenntartani, akkor kérjük meg őket, hogy legyenek türelemmel, mert a kiskutyusnak is szokni kell az új helyzetet. Mert hihetetlen de egy kutya egész nap tud sírni. Nem az, hogy egy idő után elfárad, képes rá egész nap, amíg haza nem érünk, kitartóan.

Remélem minél kevesebb gazdinak kell ezzel megküzdeni, mert nem olyan egyszerű megszüntetni ezt a viselkedést, és ami engem jobban érdekel, minél kevesebb kutya küzd ezzel, annál több jó gazdi és boldog kutya lesz a világon:)