Szívélyes kötelék

Bár a blogom célja, hogy egy teljesen hétköznapi gazdiként osszam meg a tapasztalataimat, azzal segítve esetleg más gazdiknak, most mégis egy kicsit a kutyapszichológiához nyúlok, mert mégsem lehet a kutyát csak úgy "hasraütésszerűen" nevelni, mert vannak alapszabályok, amelyeket ismernünk kell. És  jobban le tudom írni a saját élményeinket is, ha van, ami mentén haladhatunk.

A falka

Ahhoz, hogy kommunikálni tudjunk a kutyánkkal, nekünk kell megtanulni az ő nyelvét, nekünk kell megtanulni "kutyául":) A kutyáknak csodálatos képességeik vannak, nagyon gyorsan képesek megtanulni dolgokat, hamar el tudják sajátítani hol a helyük a falkában. Mert minden kutya ösztönében ott él a falka emléke még évezredekkel ezelőttről. A falkában nagyon fontos szerepe van a hierarchiának, minden falkának van vezére és vannak alárendeltjei. Egy kutya viselkedésében nagyon sok problémát okozhat, ha helytelen elképzelése van a falkában elfoglalt helyéről. A mai világban mi gondoskodunk a kutyákról, mi etetjük, mi ápoljuk őket, szinte sosem kell gondoskodniuk magukról, ezért sosem szabad, hagyni, hogy egy kutya átvegye a vezér szerepet, mert nem fog tudni megbírkózni a rá nehezedő terhekkel és felelőséggel.

A farkasoknál a falka vezére a legerősebb, legegészségesebb, legintelingesebb és a legtapasztaltabb tag, főként rajtuk múlik a túlélés. A vezérek irányítanak és ellenőriznek mindent, a többiek pedig elfogadják ezt. Minden tagnak ismerine kell a helyét és a feladatát. Ha azt akarjuk, hogy kiegyensúlyozott és boldog legyen a kutyánk és vele együtt mi is, akkor be kell tartani néhány alapszabályt és meg kell érteni a kutyák nyelvét.

A kutyákat folyamatos jelzésekkel kell ellátnunk, meg kell tanulnia, hogy nem az ő feladata vigyázni a gazdára, neki az a feladat, hogy élvezze az életét.

Négy szituációra érdemes figyelni, amikor a hierarchiát akarjuk felállítani, ezekben a szituációkban különböző gyakorlatokat kell végeznünk a kutyánkkal együtt, ez egy hosszú folyamat, ami rengeteg türelmet és kitartást igényel mindenkitől, de ha jól csináljuk, akkor boldog gazdik leszünk egy boldog kutyussal. Az első, amikor a falka újraegyesül, itt sor kerül a vezérség napi rutinként való bemutatására, sokak szerint erre akkor kerül sor, amikor hazaérünk. (bővebben:"ötperces szabály")

A második a behívás, amely szintén egy alapvető fontossági elem a gazda vezérségének megalapozásában. A harmadik fontos szituáció a "vészjelzések" csoportja. (például, ha valaki jön hozzánk, csengetnek, stb.) És a negyedik az irányítás alapjainak lefektetése. (például a séta)

Az elkövetkezendő hetekben én be fogom tartani az ide vonatkozó a "szabályokat" és tanácsokat, aztán meglátjuk mi sül ki belőle:)

A négy szituáció szoros kötelekében áll egymással, így nem választható külön. De mégis megpróbálok majd külön-külön beszámolni a tanácsok hatékonyságáról.

Sokan szerintem csak azért tartanak kutyát, mert éppen divatba jött egy fajta, és legkevésbé sem érdekli őket, hgy mi zajlik a kutyájuk fejében, ha nem megfelelően viselkedik, akkor üvöltenek vele, ráncigálják, vagy büntetik őket. Én ennek nem vagyok a híve, én azt szeretném, ha Sunny megfelelően szocializálódna, a lehető legjobb körülmények között, úgy nőhetne fel, ahogy egy kuytának kell. Ő nem ember, nem egy kisgyerek, ha így kezelnénk és próbálnánk nevelni sok sikerélményünk nem lenne, mert semmiképp sem lehet célravezető, ha emberként bánunk vele.

Az "ötperces szabály"

Amit legelőször ki kell próbálnunk, az az "ötperces szabály". A lényege, hogy a hazaérésünk után legalább ennyi ideig ne foglalkozzunk a kutyával, ne hagyjuk, hogy felhívja magára a figyelmet. A kutya a viszonlátáskor elindítja a vezérség tisztázására szolgáló szertartást. Ahhoz, hogy mi kerüljünk ki úgymond győzetesen, vezérségre jellemző magatartást kell mutatnunk, amelyhez az első lépés, hogy megtanuljuk semmibe venni a kutyát. (nem szép szó, de erről lesz most szó)

Amikor a farkasfalka újra egyesül, a vezérek egy pillanatig sem hagynak kétséget afelől, hogy ők az irányítók. Az állatoknak is van személyes terük, ahová a többi fakras csak akkor léphet be, ha behívják őket. A vezérek azzal, hogy egyesek belépési szándékát elfogadják, másokét pedig figyelmen kívül hagyják, rá se néznek, a visszaérkezésükkor minden fajta erőszak nélkül újra építik elsőségüket. A kutyák sokféleképpen viselkednek a gazdájuk hazaérésekor, ugrándozhatnak, ugathatnak. Bármit is tesz a kutya nem szabad tudomást vennünk róla, mégcsak hozzá sem szabad szólni, csináljuk a dolgunkat, hagyjuk, hogy a kutya is megnyugodjon. Egy bizonyos idő elteltével abbahagyja az üdvözlési ceremóniát, elsétál, esetleg lefekszik. A kutya visszavonulása azt jelzi, hogy jobban tiszteli a gazda jogait. Ez után következik az úgy nevezett öt perces szabály, a kivárás. Ennyi idő legalább szükséges ahhoz, hogy a kutya átgondolja a történtetek, leülepedjenek benne a dolgok. Két dolgot kell a kutyának észrevennie, az egyik, hogy nem sikerült magára vonni a figyelmünket, nem kapott választ a viselkedésére, a másik pedig, hogy valami megváltozott közte és a falka egyik tagja között, mintha csere történt volna a rangsorba. Fontos, hogy a kutyával való viszonyunkat helyes mederbe tereljük, mert sokkal kellemesebb társ válik belőle. Ha letelt az öt perc (általában ennyi elég) akkor folytatjuk a kutyával való foglalkozást. Ha elég idő jut saját elfoglaltságainkra, akkor az az idő amit a kutyánkkal töltünk, az egy minőségibb időtöltéssé alakulhat át. Nem arról van szó ennél a tanácsnál, hogy elutasítóvá váljunk a kutyákkal, hanem arról, hogy tényleg akkor játszunk vele, amikor már kellőképpen tudunk a kutyára figyelni. Így a kutya is boldogabb és nyugodtabb lesz, mert egy olyan kapcsolatrendszerben élhet, ahol tisztázva van, hogy ki vigyáz kire.

A behívás

Ha letelt az öt perc, akkor nekiláthatunk foglalkozni a kutyával. A legfontosabb, hogy a kutyánkat maguhkhoz tudjuk hívni, amikor csak akarjuk, illetve amikor szükséges. Itt bizony már nem árt a jutalmazás, mert sokkal htékonyabb tudunk együtt dolgozni a kutyánkkal, ha egy kis élelemmel motiváljuk. Nagyon tetszik Jan Fennel írásában - amit felhaszálnok ehhez a bejegyzéshez is -, hogy jobban szereti a "kérés" kifejezést és kerüli a "parancs" szó használatát, amit azzal indokol, hogy az alapvető célunk, az, hogy a kutya saját akaratából hajtsa végre, amit kérünk tőle. Ez az elgondolás nekem nagyon tetszik, úgyhogy a továbbiakban én is mellőzni fogom a parancs szót. A behíváskor a kutyát a nevén kell szólítanunk és fel kell vele venni a szemkontaktust. Ha végrehajtotta a feladatot, akkor jutalmazzuk, falatkával, simogatással és dicsérettel. Ez a három dolog együtt egy nagyon erős üzenet a kutya számára, tudni fogja, ha odamegy az őt hívó vezérhez, jutalomban részesül. A kutyának meg kell tanulnia, hogy a cselekedeteinek azonnal következményei vannak és nem csak a helyes magatartást követi jutalom. Ha valamit rosszul csinál arra is reagálunk kell, mégpedig úgy, hogy megvonjuk tőle azt, amire leginkább szüksége van, ez pedig nem más, mint a vezér figyelme. Mindaddig kitartóan kell ismételnünk minden feladatot, amíg a kutya meg nem érti, hogy mit akarunk tőle. Néhány napon keresztül ismételni kell ezt a gyakorlatot és egy kis idő múlva azt kell tapasztalnunk, hogy a kutyánk reagál arra, ha a nevén szólítjuk és hívjuk. Ha a leírt módon alapozzuk meg a kapcsolatunkat a kutyánkkal, így szerezzük meg a vezérséget, akkor a kutyának nem kell azon töprengenie, hogy mit is várunk tőle, készen fog állni az együttműködésre, figyelni fog a gazdi kéréseire.

Bár nem lehet külön kezelni a négy említett szitut, de külön bejegyezésben fogom leírni a hátralévő két témát.

A bejegyzésem alapjául szolgált: Jan Fennel - Kutyapszichológia c. könyve (6. fejezet Szívélyes kötelék, a falkavezérség megszerzése)